3p

Zökkenőmentes volt az átállás a járművek előzetes eredetiségvizsgálatának új rendjére a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) szerint.

A szervezetek keddi közös közleményükben ismertetik: az idei év első munkanapján, január 4-én mintegy 1200 eredetiségvizsgálat történt országszerte a Közúti Járművek Előzetes Eredetiségének Megállapítását Támogató Informatikai Rendszer támogatásával.

Az idei évtől egyenértékű és egymásnak megfeleltethető eredetiségvizsgálati rendszert kell alkalmazniuk a vizsgálóállomásoknak. Az eredetiségvizsgálatot ugyanis eddig különböző technológiával öt társaság végezte, az IHG Zrt., a Transholding Group Kft., az NJL Kft. valamint a Metálelektro Kft. és az Elektromobil Kft.

Az öt cég a tavalyi év végén a kabinet súlyos szerződésszegésének minősítette, hogy 2009. december 22-én egyeztetések nélkül, kormányrendeletben módosították az eredetiségvizsgálattal foglalkozó magánvállalatok 2011. január 31-ig szóló szerződését. A cégek vezetői szerint a változtatások a szakmában dolgozók teljes ellehetetlenítését, illetve kizárását vonják maguk után, és ennek ellensúlyozására jogi lépéseket fontolgattak. A KEKKH és az NKH viszont azzal érvelt, hogy a változtatások a hatósági ügyintézés egyszerűsítését és gyorsítását szolgálják, amit támogat az "egyablakos", illetve elektronikus ügyintézés lehetősége is.

A hatóságok keddi közleménye szerint az előzetes eredetiségvizsgálatban eddig közreműködő öt vállalkozás közül három már nyilatkozott arról, hogy a 2010. március 31-ig tartó átmeneti időszakban folytatni kívánja közreműködői tevékenységét az új jogszabályi rendelkezések szerint, így számukra a KEKKH továbbra is biztosítja a KERT rendszer elérhetőségét és használatát.

A 2010. március 31-ig tartó átmeneti időszakot követően olyan tanúsító szervezetek láthatnak el előzetes eredetiségvizsgálatban közreműködői feladatokat, amelyeket az NKH ellenőrzött, és velük a tevékenységre hatósági szerződést kötött. Az előzetes eredetiségvizsgálatért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj összege továbbra sem változik - hangsúlyozza a KEKKH és az NKH közleménye.

Az előzetes eredetiségvizsgálatot 1998-ban vezették be, elsősorban bűnmegelőzési szempontok miatt. A vizsgálat 2004-től működik hatósági eljárás keretében. A bevezetést követően jelentősen csökkent a gépjármű-lopások száma. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala korábban azt közölte, hogy mintegy 4.500 hatósági feljelentést tett az elmúlt öt évben az eredetiségvizsgálati eljárás során felfedezett hiányosságok miatt, bűncselekmény gyanújával.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!