2p

Az elmúlt három évben 12-20 százalékos növekedést ért el a vállalatok informatikai eszközeit integrált módon menedzselő (Enterprise Architecture, EA) szoftverek piaca, írja a Napi Gazdaság.

Tavaly az ágazat értéke 320 millió dollár volt, és a nagyjából tíz meghatározó szereplővel működő piac vezetője az IDS Scheer lett, amely - a Forrester Wave piaci elemző cég szerint - kihasználta az üzletifolyamat-menedzsment (BPM) piacon az ARIS termékcsalád fejlesztése során szerzett üzleti és szakmai tapasztalatait. Illés József, az IDS Scheer Hungária Kft. értékesítési igazgatója elmondta: az EA új terület a vállalatok üzleti folyamatait menedzselő szoftverek piacán, és egyre élénkebb igény mutatkozik iránta.

Mint mondta, nem pusztán egy hagyományos IT-működést "lerajzoló" rendszerről van szó, hanem a cég termékeinek, szolgáltatásainak, folyamatainak, szervezetének és informatikai architektúrájának integrált szabályozásáról. Az EA-megoldások lehetővé teszik, hogy a vállalat vezetése figyelemmel kísérje, hogy egy-egy általa kínált termék vagy projekt hogyan hat, illetve várhatóan hogyan hathat a cég pénzügyeire, erőforrásaira és üzletmenetére.

Például a bankoknál egy új termék piaci bevezetése során sokszor gondot okoz a termék mögé applikált informatikai feltételrendszer megfogalmazása. Gyakran négy-öt eszközt kell külön figyelni ahhoz, hogy a bank pontos képet kapjon a termék fejlesztésének és bevezetésének helyzetéről. A modern megoldások alkalmasak arra, hogy a meglévő paneleket integrálják, és egyúttal figyeljék azokat.

Az integrált vállalati felépítés, vagyis az Enterprise Architecture-programok elsősorban a pénzintézeteknek, a közműtársaságoknak, az energetikai és távközlési vállalatoknak jelentenek versenyelőnyt - véli Illés József. Az új megoldások elősegítik a gyorsabb és hatékonyabb helyzetértékelést, pontosabb képet adnak a vállalat egyes üzletágainak jelenlegi működéséről, és mivel rendelkezésre áll egy aktualizált adatbázis, nem szükséges minden új projekt esetén a cég működését a nulláról felmérni, számol be a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!