A J.P. Morgan szerint újra erősödés várható a vállalati egyesülések és felvásárlások (M&A) területén. A trend a szakemberek szerint az erősödő gazdaság velejárója. A bank szakértői úgy vélik a rendkívül erős harmadik negyedéves GDP adatok és az aktivizálódó M&A piac a javuló gazdasági klíma jelei. Az előjelek szerint a felvásárlűsok tekintetáben is erősödés várható a negyedik negyedéveben.
Az M&A piac az USA-ban 29 százalékkal bővül, míg Európában 17 százalékkal lett magasabb. A tengerentúlon 119 milliárd, míg az öreg kontinensen 100 milliárd dollár értékben kötöttek ilyen ügyleteket.
A piac fejlődését eredményezheti, hogy az Európában most elfogadott vállalati felvásárlásokat szabályzó direktívák jóval rugalmasabbak lesznek. A szabályozás csökkenti a cégeknek azon korábbi lehetőségét, amely a felvásárlás elutasítására vonatkozott. Az európai szabályozás ezzel megelőzi a korábban példaértékűnek tartott amerikait.
A piac legnagyobb ügyletét a bankszektorban ütötték nyélbe, mely során a Bank of America (BoA), a harmadik legnagyobb amerikai bank megvásárolná a FleetBoston Financial pénzintézetet. Az ügylet teljes értékét a szakemberek 65 milliárd dollárra teszik. Ezzel az idei év legnagyobb tranzakcióra pályázhat, hiszen ilyen nagyságrendű üzletet idén még nem kötöttek. Az utolsó hasonló nagy felvásárlás tavaly júliusban volt, akkor a Pfizer 59 milliárd dollárt fizetett a Pharmacia részvényeseinek.
Európában kérdéses, hogy az egy évvel korábbi szintet az utolsó három hónapban sikerül-e túlszárnyalni, mivel akkor rendkívül aktív volt a piac, és 148 milliárd dollárosra teszik az akkori ügyleteket. Azóta egyébként is folyamatos visszaesést mértek minden negyedévben az európai piacon. Az 1 milliárd és 10 millió dollár közötti ügyletek az öreg kontinensen mind értékben, mind számában csökkentés mutatott.
A globális trendet tekintve a harmadik negyedévben visszaesést mért a J.P. Morgan. A második féléves 290 milliárdhoz képest 272 milliárdot realizáltak az M&A piacon. Ez elsősorban az ázsiai régió paaszivitásának köszönhető, ahol 36 százalékos hanyatlás volt.
Kapcsolódó anyag
Magyar multik - felvásárlási trendek a régióban és a világban
Csak a trend egyértelmű az M&A piacon
Erősödő aktivitás a felvásárlási és egyesülési piacon
A világ egyesülési és felvásárlási piacát meghatározó Egyesült Államokban a szakemberek szerint erősödő trend figyelhető meg ezen a téren, amely a föld más régióira is jótékonyan hathat.