1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Továbbra is holtponton áll a tárgyalássorozat arról a szakszervezeti követelésről, hogy vezessék be Magyarországon a 38 órás munkahetet.

Az Országos Érdekegyeztető Tanács júniusi ülésén a munkáltatói oldal elutasítása miatt eredménytelen volt a munkaidő csökkentésének tervéről szóló tárgyalás. A munkáltatók ugyanis nem tartják időszerűnek a 38 órás munkahét bevezetését. A szakszervezetek azonban nem adják fel, további kétoldalú tárgyalásokat kezdeményeznek a munkáltatókkal. Wittich Tamás szerint a kormány sem tétlenkedhet. Erről Wittich Tamás, az MSZOSZ elnöke beszélt a Magyar Rádiónak.

A kormány nem zárkózott el attól, hogy a munkaidő-csökkentésre sor kerüljön, de a kormányzatból sem sikerült kicsikarnunk azt a határozott nyilatkozatot, amely nem másról szólt volna, mint arról, hogy szülessen egy megállapodás az Érdekegyeztető Tanácsban arról, hogy legkésőbb 2006. január 1-től 38 óra lesz Magyarországon a törvényes munkaidő – bércsökkenés nélkül – mondta Wittich Tamás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!