1p

A nyugat-európai Airbus repülőgépgyár hétfőn bejelentette: 1,2-1,4 milliárd eurós többletterhet jelentett a harmadik negyedévben, hogy az A400M jelű, óriás katonai szállító repülőgép első kiszállítása legalább félévet késik a motor fejlesztésének késedelme miatt.

Ebből több mint egymilliárd euró az Airbus eredményét, a többi közvetlenül az anyavállalat, az EADS mérlegét terheli. Ezért az EADS egyszersmind visszavonta előrejelzését, amely eddig úgy szólt, hogy az idei egész évi üzemi eredmény nagyjából "stabil" marad a tavalyi, nem egészen négyszázmillióhoz képest. Új előrejelzést csütörtökön ad ki az EADS.

Ugyanakkor az orosz állami VTB bank - hétfői bejelentése szerint - még az idén meg akar válni öt százalékos EADS-részesedésétől. Amint azt a bank elnöke újságírók előtt elmondta, a részt valószínűleg Oroszországon belül értékesítik. A múlt hónapban az orosz United Aviation Group (UAC) repülőgépgyártó csoport azt közölte, hogy jó egymilliárd dollárt szánna az EADS-részesedés megvásárlására.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!