2p

Megnyílt pénteken a nagyközönség előtt a 4,3 milliárd forint beruházás nyomán elkészült egerszalóki gyógy- és élményfürdő.

A létesítmény a Heves megyei község határában megvalósuló fejlesztés első üteme. A tervek szerint strand és ötcsillagos szálloda is épül a területen, összességében mintegy 11 milliárd forintból.

Csőke László a beruházó Szalók Holding Zrt. igazgatóságának elnöke az MTI-nek elmondta: a most felavatott, 11 ezer négyzetméter hasznos alapterületű épületben, amely Európa egyik legnagyobb fürdője, 17, összesen kétezer négyzetméternyi medence várja a látogatókat. Működik a fürdőben fitness és wellness központ, szépségcenter és gyógyászati centrum is - tette hozzá.

A 4,3 milliárd forintos beruházáshoz 800 millió forintnyi állami támogatást kaptak a befektetők a Széchenyi-terv keretében. Az új fürdővel mintegy 70 munkahely jön létre a településen.

A cégvezető hangsúlyozta, hogy miközben a beruházási költségek megegyeznek egy nyugat-európai hasonló létesítmény kivitelezési értékével, a szolgáltatások mintegy 30 százalékkal olcsóbbak lesznek, mint például Ausztriában.

A beruházás megvalósítására létrehozott cég 49 százalékban a Magyar Fejlesztési Bank tulajdona. Az Amerikában bejegyzett HH Global Capital Partners 44 százalékot, a szintén amerikai Grubbi Investment Ltd. öt százalékot birtokol, a fennmaradó két százalék kisrészvényeseké.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!