2p

A Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) legfrissebb elemzése szerint az idén a román viszonylatban közlekedő járatokat igénybe vevő utasok száma 8,4 százalékkal fog nőni, meghaladva a 3,8 millió főt. A becslés nem tartalmazza a low-cost légitársaságok által szállított utasokat.

"A fenti számok alapján Európában a román légiközlekedési piac fejlődik majd a legdinamikusabban 2007-ben, s világviszonylatban is az első hat között foglal helyet, ami az utasok számának emelkedését illeti" - mondta el a Ziarul Financiarnak Anca Apahidean, a IATA Romániáért és Moldováért felelős country menedzsere.

A fejlődés 2006-ban is jelentős volt: míg világviszonylatban 5,9, keleti szomszédunknál nyolc százalékkal nőtt a légiutasok száma. Európa a maga 5,3 százalékával sereghajtónak bizonyult, szemben például Dél-Amerika tíz, illetve az éllovas Közép-Kelet 15 százalékos növekedési ütemével.

Nemcsak az utasok száma emelkedik az idén a romániai járatokon, hanem a repülőjegyekre kiadott összeg is. A IATA repülőjegy-feldolgozó projektje, a BSP (Billing Settlement Plan - Telepített Számlázási Terv) kimutatása szerint romániai viszonylatban 2006-ban mintegy egymilliárd lejt (76,2 milliárd forint) költöttek repülőjegyekre, s ez az összeg 2007-ben el fogja érni a 87,5 milliárd forintot. (A becslés nem tartalmazza a fapados légitársaságokat, mivel azok nem tagjai a IATA-nak.)

A román piacon jelenleg 25 IATA-tag, illetve négy low-cost légitársaság tevékenykedik.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!