Német autós szaklapok szerint a Mercedesre emlékeztető BS6-ból első lépcsőben 1500-at terveznek értékesíteni, az alapmodell 19-20 ezer euróba, az extrákkal ellátott 23 ezerbe kerül.
A kínai vállalat júniusban tervezi Európába szállítani a BS4 középkategóriás modellt, amit az év vége felé egy sportcoupé követ. Ezen kívül tervbe vették egy terepjáró szállítását is.
A Brilliance egyébként kisbuszokat is tervez a nemzetközi piacokra szállítani: a napokban írt alá megállapodást az észak-korai Pyeonghwa Motor vállalattal a járművek összeszereléséről.
Kezdetben 12 ezer kisbusz összeszerelését tervezik, s ha sikeres lesz az együttműködés, a Brilliance újabb modelleket is gyárt majd Észak-Koreában. A Pyeonghwa cégben az észak-koreai államnak harminc százalékos részesedése van.
Az észak-koreai gyár a Brilliance harmadik külföldi érdekeltsége az egyiptomi és a vietnami mellett.