2p

A nyugat-európai cégek több mint harmada a következő hónapokban befagyasztja a béreket, a brit cégek ötöde pedig elbocsátásokat tervez a hitelválság következményei miatt - derül ki egy most készült felmérésből, melyben több mint ezer európai céget kérdeztek meg.

Kelet-Európában a válaszolók 32 százaléka tervezi, hogy befagyasztja a fizetéseket, a Közel-Keleten ez az arány 36 százalék. A felmérésben megkérdezett cégek 16 százaléka gondolta úgy, hogy az előzetesen tervezettnél gyengébbek lesznek az idei eredményei.

Figyelmeztető jel, hogy világszerte a megkérdezett cégek 15 százaléka tervezi, hogy minden dolgozó bérét befagyasztja egy időre - elemezte a felmérés eredményét Tom McMullen, a készítő cég alelnöke. Szerinte a fizetéscsökkentésről és elbocsátásokról szóló vállalati hírek mindig negatív jelekként foghatók fel.

Az előrejelzések szerint a következő negyedév egy hosszabb, súlyosabb gazdasági folyamat katalizátora lehet. A brit cégek több mint negyede tervezi a közeljövőben, hogy csökkenti egészségügyi kiadásait, ötödük pedig a nyugdíjkiadásokat is felülvizsgálná.

Tíz megkérdezett cégből majdnem négy úgy válaszolt, hogy a költségcsökkentés miatt a vezetői tréningeket is csökkentik. Egyelőre a kelet-európai cégek a legoptimistábbak az idei eredményeket illetően: a megkérdezettek mindössze három százaléka vár a tervezettnél gyengébb eredményt, miközben Nyugat-Európában ez az arány tíz százalék.

Kelet-Európában a vállalatok 15 százaléka készül arra, hogy a dolgozói kedvezményeket csökkenti a megtakarítások érdekében. Ezek a cégek általában az egészségügyi- és nyugdíjkiadások megkurtításával faragnának le a költségvetésükből.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!