A Nestlénél mintegy ötezer ember foglalkozik kutatás-fejlesztéssel, a világ négy földrészén 24 kutató-fejlesztő laboratórium van. Tavaly a Nestlé 1,88 milliárd svájci frankot - azaz mintegy 320-350 milliárd forintot - fordított a kutatások finanszírozására.
A Nestlé annak érdekében, hogy a jövő generációja minél inkább fizikailag is megállja helyét az életben, új fejlesztésekbe kezdett. A sportos életmódhoz különböző korszerű vitaminokat és gabonaféléket tartalmazó táplálékot akar készíteni.
Emellett a Nestlé a sportolók tudatos étkezését is segíteni kívánja azzal, hogy számukra is különböző, a fizikai aktivitást segítő élelmiszereket állít elő azért, hogy "tiszta eszközökkel lehessen kiemelkedő sportteljesítményeket elérni".
A Nestlé az idei első fél évben mintegy 53 milliárd svájci frankos árbevételt ért el, ez csaknem négy százalékkal több az előző év hasonló időszakánál.
Magyarországon a Nestlé 2006. óta nem tesz közzé árbevételi adatokat, ám a cég árbevétele a szakértők szerint már megközelíti a 100 milliárd forintot. Tavalyelőtt ugyanis 86 milliárd forintot tett ki a cég magyar leányvállalatának árbevétele és a múlt évre öt százalék körüli árbevétel-növekedéssel számolt a Nestlé magyar érdekeltsége.