2p

Kiterjedt "mentőakció" indult csütörtökön több ezer, külföldön rekedt brit vakációzó hazaszállítására, miután hirtelen csődöt jelentett a legnagyobb skóciai székhelyű légitársaság.

Az Edinburghban bejegyzett, Flyglobespan nevű cég, amely elsősorban melegégövi üdülőhelyekre repült, előző este jelentette be, hogy minden járatát leállítja, miután anyavállalata, a Globespan csődgondnokság alá került.

Csütörtöki összesítések szerint 4.500 utas rekedt a világ különböző pontjain, legtöbbjük Egyiptomban, Cipruson, Spanyolországban és Portugáliában.

A brit polgári repülésügyi hatóság csütörtökön ismertetett adatai szerint közülük csak 1.100-nak van olyan utasbiztosítása, amelynek alapján a hatóság gondoskodni tud hazajuttatásukról, a többieknek maguknak kell megoldaniuk a hazautazásukat. Ez számos esetben igen nehéznek bizonyulhat, mivel sok utas olyan üdülőhelyen rekedt, ahová csak charterjáratok közlekednek Nagy-Britanniából, ezek többsége azonban tele van.

Két nagy fapados légitársaság, az easyJet és a Ryanair ugyanakkor közölte: csökkentett áron kész hazaszállítani azokat az utasokat, akik olyan helyeken vannak, ahová a két cég járatokat közlekedtet. A charterjáratokat is üzemeltető Thomas Cook utazási iroda szintén felajánlott többletkapacitásokat.

A külföldön rekedt utasok számát azonban sokszorosan meghaladja azoké, akik ezután utaztak volna év végi szabadságra a Flyglobespan valamelyik járatával. A cég foglalási listáin csaknem 120 ezer utasnév szerepel.

Az idei karácsonyi utazási szezon igen rosszul indult a brit vakációzók számára. A legnagyobb brit légitársaság, a British Airways (BA) légi utaskísérői példátlan hosszúságú, 12 napos sztrájkot terveznek december 22-ei kezdettel, tiltakozva a munkakörülményeiket és javadalmazásukat érintő takarékossági intézkedések ellen.

A tárgyalások a BA vezetése és a szakszervezetek között még csütörtökön is folytak, ha a sztrájkot a terveknek megfelelően megtartják, az csaknem egymillió utast érintene.

Sztrájkot terveznek a karácsonyi időszakra a Londont Párizzsal és Brüsszellel összekötő Eurostar szuperexpresszek brit mozdonyvezetői is, jóllehet a cég arra számít, hogy a francia és a belga mozdonyvezetőkkel fenn tudja tartani a menetrendszerű forgalmat.

A londoni Heathrow és a skóciai Aberdeen repülőterének csomagrakodói is sztrájksorozatra készülnek karácsony és újév között.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!