3p

Mintegy 370 milliós beruházást hajt végre a helyi közösségi közlekedés fejlesztésére Sopron városa és a Kisalföld Volán konzorciuma.

A buszokon és a megállókban kialakítandó tájékoztatási, illetve a járművek és az irányító központ közötti kapcsolatot megteremtő rendszer 2011 első felében kezdheti meg működését; a projekthez szükséges anyagiak kilencven százalékát az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-Dunántúli Operatív program pályázatán nyerte el a konzorcium.

Fodor Tamás (Fidesz) polgármester szerint a fejlesztésnek, amely minőségi ugrást jelent a város tömegközlekedésében, folytatása is lesz; augusztus végén Sopron további 315 millió forintot nyert el.

A projekt részeként tíz jegy- és bérletárusító automatát állítanak fel, amelyeknél bankkártyával is lehet fizetni, 28 buszon helyeznek el fedélzeti számítógépet, belső utastéri kijelzőt, valamint a hangos tájékoztatást lehetővé tevő rendszert.

Hét jármű kap "zöldút-kérő rendszert" (ezzel zöld lámpát kérhetnek a forgalmas csomópontokon - a szerk.) öt pedig olyan utasszámláló berendezést, amely a jövőben segítheti a forgalomtervezést. Ötven elektronikus tájékoztató táblát szerelnek fel olyan gombbal, hogy azokat vakok, gyengénlátók is használhassák.

Az utazók a megállókban mobilinterneten vagy WAP-on keresztül is tájékozódhatnak arról, mikor ér oda a következő busz, ahol ők épp állnak, üzemzavar esetén azonnal jelezni tudja a sofőr a problémát az irányító központnak - sorolta az új rendszer előnyeit az MTI-nek Pócza Mihály, a Kisalföld Volán vezérigazgatója.

A projekt két  fő kivitelezője a  Synergon Rendszerintegrátor Kft. és az IQSYS Zrt. a Magyar Telekom Csoport tagja egy-egy prezentációval szemléltették a beszerzésre váró eszközök működését. 10 db fix telepítésű jegy és bérletértékesítő automatát helyeznek ki, amelyek többnyelvű, készpénzes és kártyás szolgáltatást is nyújtanak, akár mozgáskorlátozottak számára is - tette hozzá Szabó Valéria, a Synergon Informatika Nyrt. képviselőjeként. Az IQSYS Zrt. pedig többek között 28 autóbuszra fedélzeti számítógépet, belső utastéri kijelzőt, illetve hangos utas tájékoztatást lehetővé tevő hangszórókat üzemel be.

A beruházással párhuzamosan a Soproni tömegközlekedés több dimenziója is fejlődik. Habár a projektben nem szerepel, mégis 4 új járművel korszerűsödik az autóbusz-állomány, a Kisalföld Zrt. jóvoltából. A 2011 tavaszán befejeződő beruházással az utasok számára egyszerűbb és gyorsabb tömegközlekedést biztosító tájékoztatási rendszer jön létre.

Nyugatmagyar.hu/ MTI/ mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!