2p

Felbontja a milliárdos tanácsadási szerződést a BKV Zrt. és az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. - jelentette be Szűcs Zoltán, a tanácsadó cég vezérigazgatója kedden a Gazdasági Rádióban.

A vezérigazgató elmondta, hogy a keddi - a két cég közötti - tárgyaláson egyeztek meg: szerződésszerűen felmondták az egymással kötött megállapodást.

Hozzátette: a közlekedési vállalat felmentést adott a tanácsadói cégnek az üzleti titoktartási kötelezettség alól, így a szerződéskötés és a teljesítés, valamint azok igazolásainak körülményeit hamarosan nyilvánosságra hozza az AAM.

Szűcs Zoltán rámutatott: a két cég közötti jogviszony szerződésszerű felmondása után még harminc napig áll az AAM a BKV rendelkezésére. A főként a 4-es metró beruházásával kapcsolatos tanácsadással megbízott cég vezérigazgatója szerint a BKV felelőssége a projekt további sorsa.

Közlése szerint a 4-es metró projektjében a felelősségi viszonyok tisztázása "kívánnivalót hagy maga után." Ha pedig egy ilyen fontos elem nincs tisztázva egy ekkora - ötszázmilliárdos - projekt esetében, akkor nagy a valószínűsége, hogy az nem lesz sikeres - vélekedett.

Hozzátette: az AAM nem járt jól azzal, hogy felmondta a szerződést, de ebben az esetben nem tehetett mást, mert nem "érzékeltük a másik oldalon az ügyfelet; tanácsadó ügyfél nélkül nem tud dolgozni".

A közbeszerzési szabályok megsértése, hűtlen kezelés és számvitel rendjének megsértése is felvetődhet a BKV tanácsadói szerződései kapcsán - derült ki egy előterjesztésből, amely a cég felügyelőbizottsága számára készült. A közlekedési társaság e szerint összesen nyolc szerződést kötött az AAM Zrt.-vel, két és fél milliárdos keretösszegben, amiből 2007-ben 134 milliót fizetett ki.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!