A Strabag MML Kft. épületek, a Bitunova Kft. pedig útfelületek kivitelezését végzi, a Frissbeton Kft.-hez tartoznak a betongyárak, s az Útépítőgépek Kft. tulajdonába kerül a vállalat gépparkja.
A részlegek kiválása nem érintette a vezetést, a Strabagot eddig is irányító négyfős igazgatóság összetétele nem változott - mondta el Fényi Tibor kommunikációs vezető. A Strabag tevékenységét több országban korábban ugyanilyen módon szervezte meg. A vállalat tulajdonába itthon több mint félszáz, útépítéshez kapcsolódó anyagokat előállító és mérnöki feladatokat ellátó cég tartozik.
Az idén a várakozásokhoz képest jóval kevesebb pályázatot írt ki a kormány az uniós támogatással megvalósuló autópálya és gyorsforgalmi utak építésére, valamint vasúti rekonstrukcióra. A kevesebb megbízás miatt ebben az évben mintegy 150 főt bocsátott el a cég, mondta el a Világgazdaságnak a kommunikációs vezető.