1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Ismét lesz étkezőkocsi a székelyföldi Corona Intercityn. Közeledni látszanak az álláspontok.

Felfüggesztette a MÁV Utasellátó Központját érintő sztrájkot a VDSzSz Szolidaritás szakszervezet, a munkáltató és az érdekképviselet közötti egyeztetések a MÁV Zrt. irányítása mellett folytatódnak, közölte a vasúttársaság. A munkabeszüntetés szerda 18 óráig tartott, most megint a párbeszédé lesz az egyedüli főszerep.

(MTI)

A VDSzSz közleménye szerint a MÁV ismét közlekedteti majd a székelyföldi magyarságot az anyaországgal összekötő Corona Intercity járatán az augusztus 28-án váratlanul kivett étkezőkocsit, egyúttal garantálja, hogy a szerelvény szeptember 9 után is hálókocsival közlekedik majd.

A VDSzSz Szolidaritás vasutas szakszervezet augusztus 29-én 8 órától 23 óráig sztrájkot hirdetett a MÁV-Start Utasellátó Központjánál, a munkabeszüntetést többször is meghosszabbították. A munkavállalói érdekképviselet azt követeli, hogy a munkáltató álljon el létszámcsökkentési elképzeléseitől a MÁV-Start Utasellátó Központnál, és adjon magyarázatot arra, hogyan lett a korábban nyereséges vállalkozásból veszteséget termelő egység.

MTI, VDSzSz

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!