2p

Elindult a termelés a dunaújvárosi Hankook-üzemben, ahol évi ötmillió, azaz napi tizenötezer személygépkocsikra való abroncsot állítanak majd elő. A termelés jövő tavaszra éri el a csúcsot.

Egyelőre 860 fővel, nagyjából "félgőzzel" indult meg a termelés a dunaújvárosi Hankook üzemben. A gépek sincsenek még teljes létszámban jelen az üzemben: a félkész gumiabroncsokat előállító gépek közül még csak 11 van a helyén, a maradék kilencet jelenleg is telepítik. Az üzem jövő tavaszra dolgozik majd teljes kapacitással. Akkor napi tizenötezer abroncs előállítására lesz képes a gyár, a tervekben pedig évi ötmillió termék előállítása szerepel.

A koreai cégnek ez az első európai beruházása. A vezetők úgy tervezik, hogy az üzem teljesítményének köszönhetően jövőre megduplázhatják, azaz a jelenlegi négy százalékról nyolcra emelhetik a részesedésüket az európai piacon. A Hankook eladásai egyébként az első negyedévben 23 százalékkal növekedtek a földrészen az elmúlt évhez képest.

Kóka János gazdasági miniszter az üzem átadásán az évtized beruházásána nevezte a gyár felépítését. A dunaújvárosi üzemben 1500 ember fog dolgozni, amikor az eléri a teljes kapacitást. A miniszter szerint azonban ennél sokkal több munkahelyet is teremt a beruházás, mert a magyar kis és középvállalkozások beszállítói lehetnek a Hankooknak, így ott is szükség lesz a munkaerőre. "Akkor fogjuk látni, hogy érdemes volt véghezvinni a beruházást, amikor a környék településeinek ipari parkjai benépesülnek" - fogalmazott a miniszter.

A beruházás 25 milliárd forintos állami támogatást kapott, egyedi kormánydöntés alapján. Ez azt jelenti, hogy a cég nem célzottan munkahelyteremtésre kapott pénzt, hanem akár eszközöket is vásárolhat a vissza nem téritendő támogatás terhére. A támogatási szerződésben azonban pontosan szabályozták azt, hogy hány munkahelyet kell teremtenie a Hankooknak, és mennyi pénzt kell bérekre fordítania - állítja a minisztérium. A szerződés szövegét azonban nem hozták nyilvánosságra, mert abban olyan technológiai részletek is szerepelnek, amely a sértené a Hankook érdekeit - közölte korábban a minisztérium.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!