1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Óvott pénteken az Európai Unió energiaminiszteri tanácsát jelenleg elnöklő Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter attól, hogy az unióban elhamarkodott következtetéseket vonjanak le azzal a német bejelentéssel kapcsolatban, amely szerint Berlin a következő évtized elején teljesen felhagy az atomenergiával, és szükségletének biztosításában más megoldásokra tér át.

A miniszterek luxembourgi tanácskozását követő sajtótájékoztatón Fellegi Tamás elmondta: a megbeszélésen szót váltottak erről a témáról, és egyebek között arról tárgyaltak, milyen intézkedésekre lesz szükség annak érdekében, hogy "az egységes uniós piac követelménye és gyakorlata összhangba tudjon kerülni azzal a ténnyel, hogy az energiapolitika nemzeti hatáskörben marad".

A tagállamok többsége úgy látja, hogy a döntés következtében a gázellátás jelentőség nőni fog a közeljövőben - erősítette meg. Hozzátette: ezáltal az unió energiaügyi külkapcsolatainak is még nagyobb lesz jelentőségük.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!