A tavalyi évhez képest 8,1 százalékkal nőtt a közép-ázsiai országokból érkező, illetve oda induló áruk forgalma. Kiemelkedik a Kína és Magyarország közötti cargo forgalom: 2869 tonna áru érkezett az ázsiai országból.
Stewart Wingate, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: "a légiáru-forgalom fellendülése jó hír a Budapest Airport számára, és nagyszerű hír a magyar gazdaság és annak versenyképessége szempontjából is. A magyarországi légiáru-forgalom több mint fele közúton érkezik Bécsből, ami miatt drágább és lassúbb az áruszállítás a magyarországi vállalkozásoknak. Azonban a ferihegyi repülőtér cargo forgalmának növekedése segíthet, hogy versenyképesebben és hatékonyabban álljanak helyt a világpiacon. A Budapest Airport fejleszteni kívánja a ferihegyi légiáru-szállítást, ezért indítottuk el cargo fejlesztési programunkat".
A Budapest Airport 506 766 utast szolgált ki januárban, 315-tel, vagy 0,1 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Az elmúlt 12 hónapban ezzel 8,267 millióra nőtt a budapesti repülőtér utasforgalma, ami 3,4 százalékkal haladja meg a tavalyi évben ugyanekkor mért szintet.
A repülőgépmozgások száma 5,3 százalékkal csökkent az idei év első hónapjában, összesen 8867 le- és felszállást regisztrált a BA. A januárt megelőző 12 hónapban 126 447 gépmozgás történt Ferihegyen, 0,1 százalékkal kevesebb, mint az azt megelőző időszakban.