A pályázóknak a MÁV Személyszállítási Üzletágának főkönyvében szereplő több mint háromezer személykocsi és motorvonat vagyonértékelését kell elkészítenie, emellett ki kell alakítania az új társaságba apportálandó vagyonelemek listáját. A várhatóan Szevasz (Személyszállító Vasúti Szolgáltató) Zrt. néven elinduló új társaságnak július 1-jétől a gyakorlatban is működnie kell, emiatt a vagyonértékelést mihamarabb tető alá kell hozni - ezzel indokolja a MÁV a gyorsított, meghívásos eljárást.
A tenderre február 26-ig lehet jelentkezni, a MÁV pedig március 2-ig választja ki, kit hív meg a tárgyalásos szakaszra. A nyertesnek a gördülő állomány értékelése mellett az egyéb vagyonelemeket is lajstromba kell majd vennie. Így az egyéb tárgyi eszközöket, az immateriális javakat, a befejezetlen beruházásokat és a beruházásra adott előlegeket is értékelnie kell - derül ki az európai közbeszerzési értesítőből.