A Nemzeti Fejlesztési Terv Gazdasági Versenyképességi Operatív Programja (GVOP) keretében megvalósult több mint fél milliárd forint értékű beruházásnak köszönhetően a bonyhádi, komlói, mohácsi, pécsi és pécsváradi kistérségekben összesen 70 településen 90 ezer ember juthat hozzá a modern szélessávú informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz.
Wekler Ferenc, a Pécsváradi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke a mai napon Baranya megyei Mecseknádasdon – az érintett települések polgármesterei jelenlétében – ünnepélyes keretek között átadta Winkler Jánosnak, a hálózatot üzemeltető Magyar Telekom vezérigazgató-helyettesének a kistérségben megindult szélessávú információs infrastruktúra-hálózatot üzemeltetésre.
A hálózat tulajdonosa és a beruházás megvalósítója a Pécsváradi Többcélú Kistérségi Társulás, a kiépült hálózat üzemeltetője hosszútávú szerződés keretében pedig a Magyar Telekom, amely nyitott az általa üzemeltetett hálózaton – a pályázat és a hatályos jogszabályok figyelembevételével – további kiskereskedelmi internetszolgáltatók kiszolgálására.
A beruházás elkészültével az érintett településeken lakók a szélessávú internet révén új lehetőségekhez, új élményekhez juthanak, amely nemcsak a szabad óráikat teheti élvezetessébbé, hanem munkavégzésüket is nagyban megkönnyítheti.