A közlemény hangsúlyozza: annak ellenére, hogy - a Bábolna értékesítéséről szóló kormányhatározat szerint - cég csak akkor értékesíthető, ha befejeződnek a magánosítást megelőző, a kormány által előírt veszteséget minimalizáló és privatizációt megalapozó intézkedések, a vállalat szállítói és köztartozásai miatt mostanra elkerülhetetlenné vált a felszámolás.
A cég felszámolásának ténye nem befolyásolja a társaság kezelésében levő termőföldek művelésben tartását, amelyhez 2008-ban az MNV Zrt. biztosítani fogja a szükséges forrásokat - olvasható a közleményben.
A termőföldek hosszú távú hasznosításáról az MNV a későbbiekben hoz döntést, annyi azonban biztos, hogy a területek hasznosítása nyilvános pályázat keretében fog eldőlni, előre láthatóan az év második felében.
Felszámolják a Bábolnát
A Bábolna Zrt. közgyűlése - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) kezdeményezésére - a társaság felszámolása mellett döntött - ismertette az MNV csütörtökön az MTI-vel március 10-i döntést.