Az európai nyílt tendereket összesítő honlap adatai szerint a BKV hét tendert hirdetett meg buszfelújítási szolgáltatások címen, a pályázatok lezárása után pedig 1 milliárd 138 millió forint értékben kötött szerződést három céggel.
A beszerzés legnagyobb részét a Draspó-Tempó Kft. nyerte el, ez a cég fogja a futóművek, szervokormányok, automata sebességváltók egy részének felújítását elvégezni 783 millió forintért. A pályázatokon nyertes másik két cég 355 millió forintért motor- és szervokormány-felújítási munkákat hajt majd végre.
16 év a buszok átlagéletkora
Kiricsi Karola szóvivő az MTI érdeklődésére közölte: a közbeszerzési eljárás nem az egyes buszokra, hanem a szükség szerint felújítást igénylő főalkatrészekre vonatkozik. A megkötendő szerződések alapján 70 motor, 184 sebességváltó, 160 futómű és 160 kormánymű felújítását fogják elvégezni a vállalkozók.
Hozzátette: a felújítás költségeit saját bevételi forrásból és az önkormányzati fejlesztési támogatásból finanszírozza a BKV.
Hangsúlyozta, hogy a buszok átlagos életkora idén eléri, sőt meghaladja a 16 évet, és az említett felújítások sem oldják meg azt a problémát, hogy naponta negyvennel több forgalomba állítható autóbuszra lenne szüksége a társaságnak.
MTI/Menedzsment Fórum