2p

Idén januárban csaknem kétszázezerrel több, egymilliót meghaladó autópálya-matricát adtak el, mint 2006 első hónapjában, s az ebből származó bevétel is ugyanilyen mértékben, vagyis 24 százalékkal emelkedett, így a befolyt összeg megközelítette a 9,7 milliárd forintot – tudta meg a Napi Gazdaság Winkler-Virág Andrástól, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. kommunikációs igazgatójától.

Az éves matricák közül a D4-es (vagyis a 12 tonnát meghaladó, nehéz-tehergépjárművekre vonatkozó) növekedése volt a legméretesebb, amíg ugyanis tavaly az első hónapban mintegy hétezret vásároltak, idén több mint kilencezer fogyott. Az ebből származó bevétel pedig csaknem ötven százalékkal gyarapodott, amiben szerepe volt annak, hogy idén e vignettatípus ára emelkedett a legjelentősebben.

Az egynapos D4-es matrica értékesítéséből származó bevétel növekedése még kiemelkedőbb: 2006 januárjához képest idén megduplázódott a bevétel, miközben az értékesített darabszám 37 százalékkal nőtt. A havinál 39 százalékos bővülés volt tapasztalható.

A személyautókra érvényes matricák körében továbbra is népszerű a négynapos, ezekből idén az első hónapban 28 százalékkal adtak el többet, mint egy évvel korábban, s miután itt nem volt érzékelhető árváltozás, az ennek értékesítéséből befolyt pénz is ilyen mértékben emelkedett - közölte a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!