A Mafilm-tulajdonos Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) idei legfontosabb feladata, hogy egy új, korszerű filmstúdiót építsen a tavaly júliusban leégett fóti műterme helyett - közölte Grunwalsky Ferenc, az MMK kuratóriumának elnöke. A modern technikával felszerelt stúdió kétezer négyzetméteres lesz, amely duplája a jelentős tűzkárt szenvedett Huszárik műterem alapterületének, a megvalósítása pedig hozzávetőleg 500 millió forintba kerül - tette hozzá Tolmár Tamás, a Mafilm Filmgyártási és Kulturális Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója.
Új kiszolgáló létesítmények ugyanakkor nem épülnek a stúdióhoz, a produkciók meglévő másik, szintén ezer négyzetméteres, a Máriássy műteremet is kiszolgáló öltözőket, sminkszobákat, raktárakat használhatják majd. A Mafilm nagyrészt önerőből valósítaná meg a beruházást - ennek alapja a leégett műteremért kapott biztosítási pénz lenne -, valamint hitelből és európai uniós támogatásból finanszíroznák az építést.
Az MMK a budapesti, Róna utcai telephelyének fejlesztését is tervezi, ami profilbővítést jelentene, ám erről Grunwalsky legkorábban az idei filmszemlére ígért részleteket. A kuratóriumi elnök nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy magántőkét is bevonnának a fóti és budapesti fejlesztések finanszírozásába, de akkor a partnerek csak a működtetésre vonatkozóan kapnának kedvezményeket, tulajdonjogot nem szerezhetnének.
A Mafilm elsősorban európai közepes költségvetésű, valamint magyar televíziós és játékfilmeknek kíván infrastruktúrát és szakembereket biztosítani. A zrt. tavaly 460 millió forintos árbevételt ért el, ez 38 százalékos növekedés 2006-hoz képest. A bővülés a külföldi bérmunkáknak és a magyar filmeknek egyaránt köszönhető, írja a Napi Gazdaság.