2p

Fenntartják munkabeszüntetési szándékukat a BKV-szakszervezetek, amelyek jövő péntekre ismét sztrájkot hirdettek, miután úgy látják: követeléseik továbbra sem teljesülnek. Az állam nem ígér további támogatást a BKV működéséhez, ezt a miniszterelnök és a pénzügyminiszter után a kancelláriaminiszter levele is egyértelművé tette.

Az egyeztetés pénteken reggel nyolc órakor folytatódik a BKV Zrt. vezetősége és a szakszervezeteket tömörítő sztrájkbizottság között.

A követelések továbbra is fennállnak: a járatritkítási tervezet visszavonása, és egy új készítése a szakszervezetek bevonásával, a csoportos létszámleépítés visszavonása, a munkakörülmények javítása, és az, hogy a cég menedzsmentje vonja be a szakszervezeteket a döntés előkészítő folyamatokba - közölte Nemes Gábor, a szakszervezetek sztrájkbizottságának szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Álláspontjuk szerint az állam, a főváros és a vállalat késlelteti a követelések teljesülését és a megegyezést azzal, hogy egymásra mutogatnak a finanszírozás kérdésében.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az index.hu-nak úgy nyilatkozott: a fővárossal 2003-ban kötött szerződés értelmében a főváros a felelős azért, hogy a BKV rendben működjön. Veres János pénzügyminiszter pedig hétfőn a parlamenti ülésen mondta, hogy nem lát lehetőséget további támogatásra.

Demszky Gábor főpolgármester (SZDSZ) és két helyettese, Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) múlt pénteken ez évre 18,5 milliárd forintos plusz állami támogatást szorgalmaztak, ami 2010-ig évente az inflációval emelkedne.

Daróczi Dávid kormányszóvivő csütörtöki tájékoztatása szerint Kiss Péter kancelláriaminiszter válaszlevelében arról írt, hogy készek az egyeztetésre, át kell azonban tekinteni a kormány és a főváros között 2003-ban aláírt megállapodás teljesülését.

A fővárosi önkormányzat üdvözölte, hogy a kormány kész tárgyalni a BKV finanszírozásáról.

A BKV felügyelőbizottsága csütörtökön elfogadásra alkalmatlannak nyilvánította a cég ez évi paraméterkönyvének, vagyis összmenetrendjének tervezetét. A fővárosi szakbizottság jövő szerdán véleményezi a koncepciót.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!