2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az egyik legforgalmasabb napon, aranyvasárnap 30-40 perces sorban állásra és kisebb járatkésésekre számítani kell, járatot azonban a folytatódó sztrájk ellenére sem kell törölni.

Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője vasárnap az MTI-nek elmondta, hogy várhatóan 25 ezer utas fordul meg aranyvasárnap a reptéren. A 242 munkavállaló közül 99-en sztrájkolnak, ám a létszám mintegy 80 százaléka így is dolgozik.

Az utasbiztonsági területen ugyanis a 40 görög szakemberen kívül 38, a szabadságát megszakító magyar alkalmazott is beállt az utasbiztonsági ellenőrző kapukba.

Ennek köszönhetően a 2B terminál valamennyi utasbiztonsági csatornája üzemel, a nagyobb forgalom miatt azonban a csúcsidőszakokban 30-40 perces sorban állásra kell számítani. Járatot nem törölnek, de a az indulásnál kisebb késések lehetnek - tette hozzá.

A ferihegyi sztrájk december 10-e óta tart, a munkabeszüntetést a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) hirdette meg, miután nem tudtak megállapodni a munkáltatóval a kollektív szerződésről, a létszámról, a munkarendről, a pótlékokról és a BA átalakításáról. Az álláspontok ugyan a héten közeledtek egymáshoz, ám végül a megállapodástervezetet csak a munkaadó írta alá, az érdekképviseletek saját tervezetet dolgoztak ki. Az egyeztetések várhatóan hétfőn folytatódnak, a szakszervezetek külföldi közvetítő bevonását javasolták.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!