2p

A ferihegyi forgalmat várhatóan nem érinti a hétfőn este kezdett Alitalia-sztrájk, az olasz légitársaságnak a budapesti repülőtérről kedden egy járata érkezik és indul - mondta el Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője az MTI-nek kedden reggel.

Hozzátette: nem kaptak hivatalos értesítést arról, hogy a munkabeszüntetés miatt törölni kellene a római járatot, de azt javasolta, hogy az utasok tájékozódjanak a Budapest Airport honlapján.

Hétfőn este az olaszországi repülőtereken kaotikus állapotok uralkodtak, miután az Alitalia dolgozóinak egy része előzetes bejelentés nélkül 24 órás sztrájkot hirdetett meg este 18 órakor. A dolgozók így adnak nyomatékot nemtetszésüknek a jövőbeli új tulajdonos, az olasz CAI befektetési csoport munkaszerződéseit illetően.

A sztrájk miatt rengeteg járatot kellett törölni, csupán Róma Fiumicino repülőterén 95-öt.

A CAI a múlt hónapban tett kötelező ajánlatot a társaság bizonyos részeinek a megvásárlására, illetve az adósságok átvállalására, az ajánlat november végéig érvényes. A csoportnak a munkaszerződésekkel kapcsolatos elképzeléseit kilenc szakmai szervezet - amelyek a pilóták, illetve a légi személyzet többségét tömörítik - elutasította, s új tárgyalásokat kezdeményezett a CAI képviselőivel.

A káosz egyebek között azért alakult ki, mert az Alitalia sztrájkoló dolgozói nem engedték a gépekhez a pilótákat és a légi kísérőket, akik korábban nem támogatták a légitársaság teljes megbénításának a tervét. Arról döntöttek, hogy november 25-től májusig 15 sztrájknapot tartanak, a hétfői vadsztrájktól azonban elhatárolódtak.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!