2p

A Ferihegyen sztrájkot hirdetett szakszervezetek elutasították a munkaügyi közvetítő bevonását a tárgyalásokba, így döntőbíró nélkül folyik az egyeztetés Ferihegyen, tájékoztatta az MTI-t Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője.

A Budapest Airport javasolta, hogy a konfliktus mihamarabbi megoldása érdekében vonják be a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat (MKDSZ) szakemberét a tárgyalásokba, ám az érdekképviseletek mereven elzárkóznak ettől a lépéstől, emlékeztetett a szóvivő.

„Olyan közvetítőre van szükség, aki független, és tapasztalt a munkaügyi konfliktusok hatékony rendezésében, illetve a sztrájk-egyeztetések és kollektív szerződés-tárgyalások közvetítésében. Az MKDSZ szakértője megfelel a követelményeknek, ráadásul már több repülőtéri munkaügyi konfliktus megoldásában is segédkezett” – fogalmazott a szóvivő.

Szollár Domokos emlékeztette arra is, hogy a Fővárosi Munkaügyi Bíróság decemberi végzésében kifejezetten az MKDSZ-t nevesítve javasolta a közvetítő bevonását.

Közvetítőre volt ugyan javaslata korábban az érdekképviseleteknek is, Francois Ballestero belga állampolgárságú szakértőt, az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége titkárát, illetve Palkovics Imrét, a Munkástanácsok elnökét javasolták, akik azonban a BA szerint nem tekinthetők sem függetlennek, sem elfogulatlannak.

MTI/ Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!