2p

Szerdán is folytatják az egyeztetéseket Ferihegyen a felek, megállapodás egyelőre nincs, a munkáltató továbbra is várja a szakszervezeti választ kölcsönös biztosítékokat tartalmazó megállapodás-tervezetére - áll a BA MTI-nek eljuttatott keddi közleményében.

Ismertetik: a Budapest Airport olyan munkarendet szeretne bevezetni, amely igazodik a repülőtéri forgalomhoz és a dolgozók életét is tervezhetővé teszi. A tárgyalások elején a BA egy részletes, mindenre kiterjedő tervezetet adott át az érdekképviseleteknek.

Ebben az újonnan javasolt, 8 órás műszakok szerint bontotta le mind a 279 utasbiztonsági területen dolgozó kolléga fél éves beosztását - napokra és órákra. Az új rendszerben a BA fél évre előre kidolgozná a beosztásokat, a végleges terveket a dolgozók négy héttel előbb kapnák meg.

A BA vezetése rögzítette azt is, hogy a Fegyveres Biztonsági Őrség munkarendjén nem kíván változtatni.

A sztrájkbizottság jelezte: nem tud állást foglalni a BA munkarend-javaslatáról addig, amíg nem látják, hogy ez és a műszakpótlékok változása miként hat a munkavállalók jövedelmére. A műszakpótlékokról a munkarendeket követően tárgyalnak a felek.

A BA kifogásolja, hogy az érdekképviseletek a keddi egyeztetésen sem válaszoltak a BA által múlt héten javasolt kölcsönös biztosítékokat tartalmazó megállapodás-tervezetre, amelynek célja, hogy január 23-ig, a kollektív szerződésről folytatott tárgyalások alatt ne legyen munkabeszüntetés Ferihegyen.

A BA értetlenségét fejezte ki amiatt: a szakszervezetnek nem elég 120 óra arra, hogy egy egy oldalas, három pontos megállapodásról a sztrájkbizottság véleményt alkosson. Többször kapott a BA ígéretet, de eddig egy határidőt sem tartották be az érdekképviseletek. A BA kedd délután 17.30-ig várja az érdekképviseletek válaszát, véleményét. A tárgyalásokat szerdán 10.30 órakor folytatják. Ennek napirendje kibővül a biztonsági ellenőrök és a fegyveres biztonsági őrök munkarendjének tárgyalásával.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!