Finnországban jelenleg négy atomerőmű működik és egy ötödik van - 2010 évi befejezéssel - építés alatt. Az új Fennovoima nevű vegyes vállalat 1000-1800 megawatt teljesítményű létesítményt tervez - olvasható az Outokumpu közleményében, amely megjegyzi, hogy az atomerőművet 2018-ban szándékoznak üzembe helyezni.
A konzorcium további tagjai: a svéd bányászati-kohászati cég, a Boliden, a Rauman Energia és a Katterno finn regionális energetikai cégek. Több olyan vállalat (Fortum és a Teollisuuden), amely tulajdonosa a már működő atomerőműveknek, jelezte érdekeltségét további atomerőművek építésére.
A Fennovoima a termelt áramot a tulajdonosi arányban osztja majd fel, a hírek szerint a kapacitás egyharmadát a finn iparnak tartják fenn, másik harmadot a helyi áramszolgáltatás céljára használnak fel, egyharmad pedig az E.Ont illeti meg. Pontos tulajdonosi arányokat nem közöltek, csak azt, hogy az E.On lesz az erőmű legnagyobb tulajdonosa.