2p

A megszorító intézkedések hatására egyre több társaság igyekszik juttatásokkal kiegészíteni a dolgozók bérét - sokszor fizetésemelés helyett is. A mobiltelefon, a céges autó és az étkezési hozzájárulás a leggyakoribb fix juttatás a hazai cégeknél. Egy év alatt ötszörösére nőtt az üdülési csekket biztosító vállalatok köre, és háromszorosára az élet- és rokkantbiztosítást nyújtók száma - idézi a Világgazdaság a Hewitt felmérését.

A kutatásban részt vevő nyolcvan cég több mint egyharmada a cafeteria-rendszer keretein belül nyújtja béren kívüli juttatásait, vagyis a dolgozók e palettából egy bizonyos keretösszegig szabadon választhatnak. A felhasználható összeg meglehetősen széles skálán mozog: 2007-ben 120 ezer és 450 ezer forint között volt. A társaságok 36 százalékánál az éves felhasználható keret szervezeti szintenként változik: a menedzsereké általában hatvan százalékkal magasabb, mint a beosztottaké.

A legnépszerűbb juttatások fele utalványalapú, a ranglista élén a már említett üdülési csekk áll, de az étkezési hozzájárulás, az iskolakezdési támogatás és a különböző ajándékutalványok is népszerűek. A Hewitt elemzése alapján az idei év nagy slágere a számítógép- és internethasználat támogatása volt.

Míg a lakástámogatások mértéke csökkent, az albérleté háromszor népszerűbb, mint tavaly. A cafeteria-rendszerek különlegessége, hogy a megkérdezettek több mint egytizede extra szabadságot is nyújt juttatásként a dolgozóknak, sőt részvényvásárlási opciót is - bár ez utóbbit csak a jelentős nyereséget produkáló cégeknél - írja a Világgazdaság. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!