2p

Fizetésképtelenné válhat a Magyar Közút (MK) Nonprofit Zrt.; a társaság a tervezett több mint kétszeresét költötte az állami közutak tisztítására, üzemeltetésére, karbantartására januárban - írja a Népszabadság szerdai számában. A társaság ugyanakkor közleményben cáfolta a lap értesüléseit.

Saját forrásaiból 2,5 hónapig, tavalyról áthúzódó követelései érvényesítésével legfeljebb május végéig őrizheti meg működőképességét az MK Zrt. – erről tájékoztatta néhány napja elfogadott határozatában a társaság igazgatósága a közlekedési tárca vezetőit. A dokumentumból kiderül az is: a pénzügyi zavarok oka, hogy a cég nem kötötte meg a működése finanszírozását lehetővé tevő szerződést a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központtal (KKK). Így miközben feladatait ellátja, nem jut hozzá az ezekre elkülönített forrásokhoz és számlát sem nyújthat be az Útpénztárnak - írja a lap.

Az igazgatóság kezdeményezésére az MK felügyelőbizottsága szerdán rendkívüli ülésen tekinti át a társaság helyzetét, és veszi számba annak következményeit. Így egy esetleges csőd lehetőségét is. A megbeszélésen feltehetőleg megvitatják azt is: a cég érvényes vállalkozói szerződés nélkül több mint 7,7 milliárd forintot költött az állami közutak tisztítására, üzemeltetésére és karbantartására januárban. Mintegy 4,9 milliárd forinttal többet a betervezettnél.

Cáfolta ugyanakkor a hírt a társaság. Közleményük szerint a hosszú, kemény tél valóban nehéz finanszírozási helyzetbe hozta a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t, de csődközeli helyzet semmilyen formában nem áll fenn.

A társaság megbízhatóan, határidőre teljesíti kifizetéseit, és a hónap elején megkezdte a tárgyalásokat a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériummal, valamint a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központtal a kialakult helyzet megoldásáról. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. megbízási szerződéseit az elmúlt években sem januárban fogadták el, így ez nincs összefüggésben a Népszabadság ma megjelent cikkében szereplő állításokkal. A cég az Országos Közutak Kezelői Szabályzatban szereplő alapfeladatait az év eddigi részében is teljesítette.

A napilap információi éppen a fent említett tárgyalásokat megalapozó dokumentumon alapulnak. A társaság helyzetértékeléséből és a cikkből is világosan kiderül, hogy a cég finanszírozása a tavalyi maradványpénzek felhasználásával még több hónapig biztosítva van, közölte a társaság.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!