A DIW számításai szerint az Európai Unió legnagyobb országában a hazai össztermék (GDP) 3,4 százalékkal bővülhet az idén a tavalyi 4,7 százalékos, rekord nagyságú visszaesés után.
A mély válságot követő villámgyors felemelkedés a fejlett ipari államok vezetőjévé tette Németországot, a tempó azonban lassul az idei év második felében - mondta Christian Dreger kutatásvezető. A szakember hangsúlyozta: a tavaszi-nyári jó teljesítményhez hozzájárult, hogy a hosszúra nyúlt kemény tél miatt a szokásosnál később indulhatott be az építőipar, és hatott a válságot követő időszakok szokásos jelensége, a raktárkészletek feltöltése.
Ezek a hatások az év második felében megszűnnek, a növekedés így mérsékeltebb lehet, jövőre pedig 2 százalékra lassulhat a GDP-növekedés. A növekedés szerkezete is változik; jelenleg az export húzza a német gazdaságot, jövőre viszont várhatóan gyengébb lesz a külpiaci kereslet, a gazdasági teljesítmény ezért nagyobb mértékben függ majd a lakossági fogyasztástól.
A DIW szerint a fellendülés eredményeként jelentkező állami többletbevételt a kormánynak deficitcsökkentésre kellene fordítania, és nem arra, hogy adókedvezményekkel kedveskedjen a választóknak.
A munkaviszonyban állók száma a tavalyi 40,27 millióról 40,33 millióra emelkedhet az idén, jövőre pedig 40,4 millió lehet 12 havi átlagban, ami csúcs az újraegyesített Németország 20 éves történetében. A munkanélküliek száma az idén átlagosan 3,25 millió lehet, és jövőre 3,14 millióra csökkenhet - áll a DIW jelentésében.
MTI