2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kormány az egyik legfontosabb céljának és feladatának a foglalkoztatási szint általános emelését tekinti, ezért, amint azt Burány Sándor munkaügyi miniszter elmondta, az idén első alkalommal írtak ki pályázatot a munkahelyteremtő beruházások támogatására.

Eredetileg hárommilliárd forintot szántak erre a célra, de olyan népszerűvé és sikeressé vált a kezdeményezés, hogy a keretet ötmilliárd forintra emelték. Ebből az összegből 450 pályázatot tudtak támogatni és csaknem ötezer új munkahely jött létre, illetve jön még létre a most megvalósuló beruházásoknak köszönhetően.

Burány Sándor kiemelte, hogy messze a legtöbb pályázatot azokban a térségekben támogatták, ahol az országos átlagnál sokkal rosszabb a foglalkoztatási helyzet, így Borsod-Abaúj-Zemplén, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Kérdésre válaszolva elmondta, ha a Munkaerőpiaci Alap bevételei lehetővé teszik, akkor - a nagy sikerre való tekintettel - ősszel újra kiírják a munkahelyteremtő pályázatot.

A miniszter elmondta, hogy a magyar vállalkozások versenyképességének növelése érdekében a kormány folyamatosan csökkenti a bérek közterheit, így például a tételes egészségügyi hozzájárulást 2006-ig szüntetik meg teljes egészében, de már jövő év január elsejétől mentesülnek ez alól a teher alól azok a munkaadók, amelyek 50 év feletti, tartósan munkanélkülit alkalmaznak, továbbá azok, akik részmunkaidőben foglalkoztatnak gyesről, illetve gyedről visszatérő kismamákat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!