3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Fogyasztói Jogérvényesítő Szervezet (FJSZ) közérdekű keresetet nyújtott be a MÁV-Start Vasúti Személyszállító Zrt. ellen azért, mert a cég olyan általános szerződési feltételeket alkalmaz, amelyek az utasok kártérítési lehetőségeit a vonatok késedelme vagy kimaradása esetén minimálisra csökkentik.

Az FJSZ közleménye szerint az utasokat ráadásul adminisztratív és egyéb jellegű akadályokkal tántorítják el attól, hogy jogos igényüket érvényesítsék.

Az FJSZ szerint ilyen előírás például, hogy az Intercity és más helyjegyköteles vonat késése miatt a helyjegy visszaváltásra a vonat megérkezését követő nap 24 órájáig van mód, és csak a vonat által érintett állomásokon, pedig az utast nem lehet arra kényszeríteni, hogy rögtön sorba álljon jegyvisszaváltásért, amikor késésben van a vasút késedelme miatt.

A közlemény szerint egy másik negatív példa, hogy a helyjegyet, pótjegyet késés miatt visszaváltó utas a pénzét az állomáson csak akkor kapja vissza, ha kártérítési igényéről lemond, amely nyilvánvalóan sérti az utas kártérítéshez való jogát.

Ezen túlmenően a késés tényét minden utasnak igazoltatnia kell az érkezési állomás ügyeletesével, ami az FJSZ szerint indokolatlan és életszerűtlen egy több száz utassal közlekedő járatnál.

Ráadásul, ha az utas a késett vonattal elutazik, akkor késési időt a felszállás előtt közölt, módosított indulási időhöz viszonyítva kell számítani, vagyis a MÁV egy több órás késéssel induló vonat esetén is mentesítheti magát azzal, hogy indulás előtt közli az új indulási időt.

Az FJSZ kifogásolja azt is, hogy a kártérítési igényt csak a MÁV központi ügyfélszolgálatához lehet benyújtani, ami indokolatlanul korlátozza az utas igényérvényesítési lehetőségeit, ugyanis a levelezés, ügyintézés járulékos idő és költségigénye nagyobb, mint a várható bevétel.

A közlemény szerint a vasút a saját felelősségét kizárja olyan esetekben is, amelyekre a vasúti és más jogszabályok az FJSZ álláspontja szerint nem adnak lehetőséget.

Mindezért a Fogyasztói Jogérvényesítő Szervezet bírósághoz fordult, hogy állapítsa meg a MÁV vonatkozó szerződéses feltételeinek érvénytelenségét.

Az FJSZ fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet. A 2005 óta működő FJSZ által kezdeményezett hatósági eljárásokban eddig több mint háromszázhúsz millió forint bírság kiszabására került sor. Az FJSZ a mostani üggyel indítja meg a fogyasztók védelme érdekében első közérdekű keresetét, amelyet a közlemény szerint hamarosan újabbak követnek.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!