2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A közúti árufuvarozó társaságok egymás után adják vissza engedélyeiket, egy év alatt több száz szakvállalkozás szűnt meg. Az utakon az előző évinél kétezerrel kevesebb hazai teherautó fut - ismerteti a szerdai Népszabadság.

A cikk szerint rossz idők járnak a közúti fuvarozókra. Szakmai szervezeteik évek óta az ágazat versenyképességét javító kedvezményekről, intézkedésekről tárgyalnak. A kormányzati ígéretek és beavatkozások azonban önmagukban nem segítenek: a gazdasági válság hatására egyre kevesebb a szállítani való áru. A zsugorodó piacon a kamionosok és a kisebb teherautóval dolgozó vállalkozók százával dobják be a törülközőt.

Tavaly kezdődött, de igazán január óta gyorsult fel a közúti fuvarozói piac leépülése. A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) nyilvántartásai szerint a visszaadott árufuvarozói engedélyek száma a 2008. második félévi szerény visszaesés után az idei első hat hónapban többéves rekordot döntött: a szakvállalkozások száma a tavalyi második fél év végén 38-cal, az idén már 602-vel volt alacsonyabb. Az elmúlt egy évben több mint ezer fuvaros húzta le a rolót. Közülük a legtöbb egyéni vállalkozó volt. Ugyanakkor több százan léptek be a piacra. Így az engedélyek száma az egyéni vállalkozók körében mintegy félezerrel csökkent. Betéti társaságból és kft.-ből összesen tizenöttel, egyéb társasági formában működő cégből - az NKH statisztikái szerint - százhússzal maradt kevesebb talpon - olvasható a napilapban.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!