A főváros XI. kerületében, a Budafoki és a Dombóvári út találkozásánál álló irodaház első két üteme már elkészült, ezek alapterülete 16 ezer négyzetméter, a beruházás költsége pedig 27 millió euró (7 milliárd forint) volt.
A nemrégiben indított újabb három ütem 14 ezer négyzetméterrel növeli a bérbe adható irodaterületet. A mélygarázsban négy szinten 840 autónak jut hely. A gazdasági igazgató elmondta, hogy a projekt finanszírozója az MKB Bank, de a finanszírozási arányt üzleti titoknak nevezte.
Az AIG/Lincoln Hungary a lágymányosi Info-parkban kezdte magyarországi tevékenységét. Az irodaházak mellett fejlesztett logisztikai és kereskedelmi létesítményeket is. A készülő projektekkel együtt fejlesztéseinek összértéke eléri a 220 millió dollárt (mintegy 130 millió euró, illetve 34 milliárd forint).