3p

Az AvtoVAZ a válság kezdetén kapott 25 milliárd rubeles támogatás után újabb 70 milliárd rubelt tart szükségesnek a talpraálláshoz, s Vlagyimir Putyin orosz kormányfő a francia Renault autógyár oroszországi irodájának vezetőjét igyekezett meggyőzni arról, hogy vegyen részt a konszern megmentésében.

A gyár küldöttsége az orosz kormány tagjaival tartott találkozókon hangsúlyozta, hogy kész technológia-átadásra és az AvtoVAZ-ba való befektetésre. Igor Suvalov miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy a francia konszern átadná a szükséges technológiát, információt, tapasztalatot és személyzetet, továbbá részt venne a tevékenység újraszervezésében a leépítések után, továbbá érdeklődik a befektetés iránt.

Suvalov közölte: a tervezett leépítésekről nyilvánosságra került adatok - amelyek szerint több mint 30 ezer dolgozót, a teljes létszám mintegy 25 százalékát küldenék el - nem pontosak, mivel még vitáznak róla.

Előzőleg Putyin Igor Suvalov miniszterelnök-helyettest bízta meg, hogy dolgozzon ki tervet az AvtoVAZ helyzetének további kezelésére, s Suvalov kedden értekezletet tartott a járműiparral foglalkozó válságbizottságnak, szerdán pedig a tervek szerint Togliattiba repül.

A konszern szerint a kért 70 milliárd rubelből 54 milliárd a korábbi adósságok törlesztésére szükséges, 9,5 milliárd egy beruházási program beindításához, további 2,9 milliárd pedig "a 2010-ben várható kedvezőtlen pénzáramlás kompenzálására". Az összegben azonban nincs benne az a 12 milliárd rubel, amely a tervezett leépítés végrehajtásához kell.

Szakértők szerint ilyen körülmények között a Renault kénytelen lesz további 17,5 milliárd rubelt fizetni az 1 milliárd dollárért vásárolt befolyásoló részvénypakettjéért, s ha netán átadja az AvtoVAZ-nak a Logan összeszerelésére vonatkozó licencet - amelynek értéke 200 millió euró -, még mindig 272 millió dollárt kell fizetnie, ellenkező esetben a részesedése 6 százalékra zsugorodhat. A helyzetet bonyolítja, hogy a Renault 3 milliárd eurós támogatásban részesült, és meg kell majd magyaráznia, miért költ ebből külföldi munkahelyek megóvására.

Putyin azt mondta, helyes lenne, ha minden részvényes - a Renault mellett a Rosztehnologii korporáció és a Troika Dialog befektetési társaság - részt venne a konszern feltőkésítésében, s hozzátette, hogy az állam kész ebben megtámogatni a Rosztehnologii korporációt, hogy annak része ne csökkenjen.

A Troika Dialog korábbi értesülések szerint kész részének csökkenésére, s helyette az orosz állami VEB bank szállhat be. German Gref, a Szberbank elnöke pedig kedden kijelentette: a bank hajlandó részt venni pénzügyi helyzetének helyreállításában. (A banknál van az AvtoVAZ összesen mintegy 42 milliárd rubeles banki adósságának negyede.)

Elemzők szerint a Renault helyére nem nehéz stratégiai partnert találni az AvtoVAZ számára. Erre az orosz fél a Renault képviselővel folytatott hétfői és keddi megbeszéléseken utalt is: az Opelt az orosz Szberbank és a kanadai Magna vásárolja meg, s a döntésben az orosz fél eleve figyelembe vette, hogy az AvtoVAZ az az Opel felé orientálódhat. A szakértők emlékeztetnek arra, hogy az Opelről kötendő üzlet még nem zárult le.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!