A helyi menedzserszövetségek, a Medef és az Afep képviselője szerint ugyanis nem szerencsés dolog a piaci eredményeket, a vállalati érdekeket az erkölccsel keverni.
Mindazonáltal a Medef összeállított egy magatartási kódexet, pontosabban ajánlásokat a tőzsdei cégek vezetőinek javadalmazásával kapcsolatban, aminek - mint fogalmaz - arányosnak, kiegyensúlyozottnak, méltányosnak kell lennie és a cégen belüli szolidaritást és motivációt kell erősítenie. Továbbá tekintettel kell lennie a részvényesek érdekeire és szükséges, hogy figyelembe vegye, milyen reakciókat válthat ki a vállalat egyéb szereplői részéről.
A kódex szükségességét a közvélekedés is indokolja. Henry Ford, az amerikai ősmenedzser mondta annak idején: erkölcstelen, ha egy főnök több mint negyvenszer annyit keres, mint a dolgozója.
De nem csak az alkalmazott-vezető közti javadalmazási különbségekről van szó: sok francia vállalatvezető nettó évi 50 ezer euró körül keres, miközben a L'Oréal első számú embere tavaly előtti munkájáért 26,3 millió euró fizetést kapott.
A Medef szerint elsősorban ahhoz kell igazodnia a vezetői fizetésnek, hogy mit hozott a főnök a vállalatnak. Az igazgató tanácsnak megfelelően kell meghatároznia, mit vár el és mennyiért, valamint a kritériumoknak átláthatóknak, megismerhetőknek, átfogóknak kell lenniük.
A hatalmas végkielégítések kapcsán a Medef azt szeretné, ha a francia gyakorlat "erényesebb" legyen, mint mondjuk az amerikai. A Medef-Afep szerint már a kezdeteknél szerződéses szabályozást kell előírni a végkielégítés összegéről a vezető távozása esetén.
Ötletes, de nem hatásos
A jelen helyzet szerint a vezető párizsi tőzsdeindexben szereplő 40 vállalat vezetőjének javadalmazása átlagban 300-szor haladja meg a francia minimálbért - idézi a Le Monde című lap a Proxinvest kimutatását a 2005-ös évről.
A kereset szabályozásának mértékével kapcsolatban a menedzserszövetség tartózkodik a konkrétumoktól, miként azt sem szeretné, ha a javadalmazás kérdését úgymond az állam kodifikálná valamilyen módon.
Szakszervezeti vélemény szerint ugyan felismerték a kódex szerzői, milyen visszás helyzet alakult ki, de kódexük nem elégséges a rendezéshez.