2p

Az mfor.hu gazdasági vb-jén csütörtökön a világ ötödik legnagyobb szén exportőre mérkőzik a világ legnagyobb kakaóbab exportőrével.

Igazi csemegét kínálunk azoknak, akik unják a fejlett európai államok és velük gazdaságilag nem összemérhető országok párharcát. Most az olajra és szénre alapozott gazdaságú dél-amerikai Kolumbia méri össze erejét az alapvetően mezőgazdasági központú Elefántcsontparttal. Előrevetítjük, hogy szoros küzdelem lesz.

Kolumbia gazdasága több mint 10-szerese Elefántcsontparténak, így az első gólt 526,5 milliárd dolláros vásárlóerő-paritáson mért GDP-vel a dél-amerikai csapat szerzi. A lendület tovább viszi a játékosokat és bár az egy főre jutó GDP esetében már "csak" hatszoros a különbség, ez nem gátolja a kolumbiaiakat, hogy egy bravúros fejeléssel az ellenfél kapujába tegyék a labdát. Az elefántcsontpartiak kissé összezavarodtak, hiszen a kakaó, a kávé és a pálmaolaj világpiaci árának, illetve az időjárásnak erősen kitett gazdaságuk tavaly 8 százalékos növekedést produkált, amelynek elégnek kell lennie egy találathoz. Szerencséjükre Kolumbia 4,2 százalékkal bővült, így valóban megérkezett az első afrikai találat.

A félidő végéig látunk bár komoly támadást és kihagyott helyzeteket, láthatóan hasonló tudású játékosok mérik össze erejüket. A második félidő kezdete után Elefántcsontpart egyenlít, hiszen Kolumbia a Latin-Amerikai országok között a legmagasabb, 9,7 százalékos munkanélküliségtől szenved, míg ellenfelénél 4 százalékos ez az érték. Az izgalom a tetőfokára hág, hiszen a győztest a pénzromlás üteme fogja meghatározni, amely egyik államban sem nevezhető extrém magasnak. A rendes játékidő végéig nem is sikerül eldönteni a mérkőzést, végül csak a hosszabbítás utolsó másodperceiben, amikor az elefántcsontpartiak figyelme egy pillanatra lankadt, sikerült megszerezni a győztes gólt.

Az eredmény 3-2 Kolumbia javára, amelyet a csapatértékbeli különbség is alátámaszt.

A zöld gyepen Kolumbia-Elefántcsontpart 2:1 

Szász Péter
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!