A Hír6 portál információ szerint leállították a termelést a Gyulai Húskombinátban is. Mint Ruck János vezérigazgató elmondta, két telephelyük közül a nagyobbikba a szokásos 1250 köbméter helyett csak 250 köbméter gáz érkezik óránként, amivel csak az irodai és szociális helyiségeket tudják fűteni.
A vezérigazgató azt nem tudta megmondani meddig tart a leállás, ám azt közölte, hogy nagyon komoly károkat fog okozni. Az amerikai tulajdonban álló orosházi síküveggyár, a Guardian Orosháza Kft. vezetője arról tájékozatta az MTI-t, hogy az üzem a harmadik korlátozási kategóriába tartozik.
Finta Ferenc elmondta: egy esetleges, nem tervszerű leállás, vagy akárcsak megállás a kemence súlyos károsodásával járna. A gyár ugyan rendelkezik alternatív megoldással, ám ha tartósan szünetelne a gázellátás, akkor az akár több 10 millió euró kárt is okozhat - tette hozzá.