2p

Gázömlés miatt kellett lezárni az Etele tér és a Tétényi út találkozásánál lévő metróépítkezést, valamint a Tétényi úti piacot - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.

A szóvivő elmondta, hogy az éjszaka folyamán építési munkálatokat végeztek a Tétényi úton, egy kürtőt alakítottak volna ki a munkások az úgynevezett torlónyomás elvezetésére, amikor egy kisebb földomlás keletkezett, amit nem tudtak megállítani.

A közművezetékek ennek hatására megroppantak, eltört egy vízcső és egy 60 milliméter átmérőjű gázvezeték is. A kiáramló víz tovább mélyítette az omlás okozta gödröt, amely már 15 méter átmérőjű és 20 méter mély. A szóvivő jelezte, hogy a balesetben senki sem sérült meg.

Lévai Zsuzsanna, a Fővárosi Vízművek szóvivője korábban azt közölte, hogy egy 150 milliméter átmérőjű víznyomócső törött el és a csőből kiáramló víz befolyt a 4-es metró épülő állomásának munkagödrébe. Hozzátette: átkötéssel próbálják megszüntetni a környéken kialakult vízhiányt, ami lakóházakat nem érint, de néhány környékbeli boltban szünetel a vízszolgáltatás.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szerint a munkagödör egyik fala és a betonszegély egy része leomlott a beáramló víz miatt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!