A második számú európai olajcég szerdai közleménye szerint a "gigantikus" lelőhelyről több mint 3 milliárd hordónak megfelelő mennyiségű nyersolajat lehet felszínre hozni. A világ kőolajfogyasztása jelenleg napi 84 millió hordó körül mozog a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai szerint.
A Houstontól nagyjából 400 kilométerre délkeletre, a Mexikói-öböl mélyén végzett próbafúrások során közel 11 kilométerre a tengerfenék alatt is találtak olajat. Szakértők szerint a feltárt mező legkorábban a következő évszázad középén merül ki.
A felfedezés révén a BP 2020-ra a jelenlegi duplájára, napi 600 ezer hordóra tudja bővíteni az olajkitermelést a régióban, ahol már most is a brit cég az ágazat legnagyobb szereplője.
A BP jelenleg 9 projektet visz a Mexikói-öbölben. A most felfedezett lelőhely a Tiber elnevezésű kutatási területen fekszik, amelyre a brit vállalat a Petroleo Brasileiro SA brazil állami energetikai céggel és az amerikai ConocoPhilips olajtársasággal közösen szerzett jogokat. A BP a konzorcium vezetője 62 százalékos részesedéssel.
A bejelentés után 3,9 százalékkal drágult a BP részvénye a londoni értéktőzsdén.
MTI/Menedzsment Fórum