A 10. jubileumi Golden Drum Fesztivál újabb sikereket hozott a DDB Budapest számára. A magyarországi McDonald's 15. évfordulójára készített kampány két reklámfilmjét a zsűri Arany, illetve Ezüst Dobverővel jutalmazta. A két alkotás közül az Ezüst Dobverő díjas "Szia" már előzőleg számos fesztivál díjat, köztük a 2003-as hazai megmérettetés Arany Penge illetve Arany Borotva díját elnyerte. A kampány második filmje, a magyar fesztiválon még nem nevezett "Kacsák" Arany Dobverő díjat kapott.
A szakmai elismerés értékét növeli, hogy az idén háromszor annyi nevezés érkezett a portorozi megmérettetésre mint az elmúlt két évben, így a kreatív alkotásoknak sokkal nagyobb létszámú mezőnyben kellett helytállniuk. A több mint kétezer nevezés közül 154 érkezett Magyarországról. A most Ezüst Dobverővel díjazott "Hi"-t a korábbi fesztiválokról már jól ismeri a közönség: az Arany Penge Fesztiválon a filmes kategória legjobbjának járó Arany Penge díj mellett a fesztivál fődíját az Arany Borotvát is elnyerte.
A Cannes Lions Nemzetközi Reklámfesztivál magyarországi képviselője, az RMB Hungary versenyén első díjas lett, amely automatikus nevezést jelentett a Cannes-i Fesztiválra, ahol a legjobb magyar alkotásért járó National Diplomával jutalmazták. Az Arany Dobverővel díjazott "Ducks" kevésbé ismert, hiszen csak április végén került először adásba, s a szabályok értelmében az idei Arany Penge Fesztiválra az ügynökség még nem tudta nevezni.
Golden Drum díjakat nyert a DDB
Az öt döntőbe jutott magyar alkotásból kettő nyert díjat az idei Golden Drum Nemzetközi Reklámfesztiválon, mindkét díjat a DDB Budapest ügynökség kapta.