A döntőbizottság kedvező határozata alapján a kiíró Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Édukövizig) a Colas 2007 Konzorciummal 2007. július 20-án megköti a kivitelezői vállalkozási szerződést.
Az Édukövizig július 22-én hirdette ki győztesnek a Colas Dunántúl Zrt., és a Colas Eger Zrt. alkotta Colas 2007 konzorciumot nettó 4,57 milliárd forintos ajánlatával. A döntést azonban ezúttal is megtámadta a KDb-nél az egyik vesztes ajánlattevő.
A Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő és az intermodális központ megépítésére ez volt a negyedik pályázati kiírás. A tendert első alkalommal 2006 februárjában írta ki az Édukövizig, azonban a kiírót a Közbeszerzési Döntőbizottság formai hibák miatt új eljárásra kötelezte. Ez lett a sorsa a második, tavaly nyáron meghirdetett eljárásnak, sőt az idén januárban kiírt harmadiknak is.
A legutóbbi, június 11-iki határidőig hat pályázat érkezett. Az Édukövizig, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a GKM által delegált tagokból álló bíráló bizottság értékelése szerint öt pályázó nyújtott be érvényes ajánlatot. A győztesen kívül a Betonút Zrt.-Euro Aszfalt Kft. alkotta Bem Kikötő 2007 konzorcium, a Közgép Zrt.-Magyar Aszfalt Kft.-Resonator Kft. alkotta KMR-2007 konzorcium, a Gránit Hungária Kft.-Subterra a.s.-Hochtief Construction AG. alkotta GSH-2007 konzorcium, és a Swietelsky Építő Kft.-MÁVÉPCELL Kft. alkotta Arrabona 2008 konzorcium. Érvénytelen ajánlatot tett a Vegyépszer Zrt.-Hídépítő Zrt. alkotta Arrabona konzorcium, mert nem tett maradéktalanul eleget a kiírás feltételeiben és a hiánypótlási felhívásban foglaltaknak.
A nyertes 2008. április 26-ra vállalta a kivitelezés befejezését. A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot az Arrabona 2008 konzorcium tette.
A pályázati kiírás szerint a nyertes feladata lesz csaknem 12 kilométer vasúti összeköttetés megépítése a kikötő és a Bécs-Budapest közötti fő vasútvonal között. Emellett meg kell építenie a vasút és az 1-es számú főút kereszteződésében egy közúti felüljárót és a hozzá tartozó mintegy 1,3 kilométer hosszú fel- és lehajtót. A kikötő 25 hektáros logisztikai parkjának belső infrastruktúráját is ki kell építenie a győztesnek, ami magába foglalja a kikötői főbejárat, a parkoló, a porta és mérlegelő, az úthálózat, az iparvágány hálózat és a közművek kialakítását.
A beruházás költségeinek 75 százalékát a Környezetvédelmi és Infrastrukturális Operatív program (KIOP) biztosítja, a maradék 25 százalékot a magyar állam teszi hozzá. A tenderkiírás szerint a beruházást legkésőbb 2008. július 30-ig el kell készíteni.
A gönyűi kikötő az öt országos közforgalmú kikötő egyike. Működtetője a Győr-Gönyű Kikötő Zrt., amelynek jegyzett tőkéje jelenleg 378,5 millió forint. A részvények 60 százalékát magyar tulajdonosi kör, cégek és önkormányzatok birtokolják, míg 40 százaléka osztrák érdekeltségben van, a bécsi kikötő és magánbefektetők tulajdona.