2p

A Groupama Garancia Biztosító hét évre szóló szerződést kötött a Ferencváros új stadionját üzemeltető Lagardére Unlimited Stadium Solutions Kft.-vel, így a nemrég felépült létesítmény hivatalos neve Groupama Aréna lesz.

Ezt Szekeres Tamás, a cég ügyvezető igazgatója jelentette be Kubatov Gábornak, az FTC elnökének és Yann Ménétriernek, a biztosítótársaság vezérigazgatójának jelenlétében szerdán Budapesten. Szekeres Tamás elmondta, hogy a szerződés tartalmaz egy hároméves opciós lehetőséget, így adott esetben tíz évre biztos gazdasági helyzetet teremt a klubnak, ami a csapat jó szereplésének is feltétele. A megállapodás anyagi részleteit nem hozták nyilvánosságra.

Kubatov azt hangsúlyozta, a névhasználati jogra vonatkozó megállapodást az Albert-családdal egyeztetve, a Ferencváros elnökségének egyhangú döntésével és a Fradi baráti kör egyetértésével kötötték meg. Kiemelte, a Ferencváros természetesen nem felejti el és továbbra is csodálja Albert Flóriánnak, a stadion korábbi névadójának, az egyetlen magyar aranylabdás futballistájának életpályáját. Éppen ezért az aréna előtt például hamarosan leleplezik a legendás játékos szobrát, a stadionba vezető utat is róla nevezték el, valamint tervbe van az is, hogy a területet, amelyen az új aréna épült, Albert Parknak hívják a jövőben. A klubvezető elmondta, családbarát stadiont szeretnének, az új aréna pedig új minőséget hoz majd a szurkolásban is.

"Európában bevett gyakorlat, hogy egy stadion nevét a fő támogatóról kapja. Magyarországon ez a kezdeményezés még egyedinek számít, ezért megtisztelő számunkra, hogy elsők között élhettünk ezzel a lehetőséggel. Hisszük, hogy a Groupama Garancia biztosító többéves aktivitása a sport és a futball terén bizonyítékul szolgálhat arra, hogy névadó támogatóként egyedülálló és kiváló szórakozási lehetőségeket biztosítunk a családoknak" - nyilatkozta Yann Ménétrier.

Szekeres Tamás megjegyezte, a Groupama Aréna alapvetően természetesen futballstadion, ugyanakkor egy rendezvényközpont, ahol a labdarúgó-mérkőzéseken kívül számos egyéb nagy eseményt is meg tudnak rendezni, ennek kapcsán elmondta, hogy már több neves külföldi fellépő képviselőivel is megkezdték a tárgyalásokat és a tervek szerint jövő júniusban már nagy koncerteknek is otthont adhat a létesítmény.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!