2p

Védővámokat vezetnek be az amerikaiak azokra a gumiabroncsokra, melyeket Kínából importálnak, ám Peking élesen tiltakozik a lépés ellen. Kérdés, hogy a lépéssel sikerülhet-e talpra állítani az amerikai gumiipart.

Robert Gibbs, a Fehér Ház szóvivője helyi idő szerint pénteken jelentette be, hogy Obama elnök úgy döntött: megállítja az amerikai autógumiipar szétzilálását, és védővámokat vezet be a Kínából érkező, személygépkocsikra és kisteherautókra való autógumikra.

A befolyásos amerikai acélipari szövetség - amely képviseli a gumiabroncs-iparban alkalmazottak egy részét is - az év elején petíciót intézett az amerikai kormányzathoz, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy a kínai autógumik behozatala négy év leforgása alatt megháromszorozódott, ami több mint ötezer amerikai munkahely elvesztéséhez vezetett az iparágban. A szövetségi nemzetközi kereskedelmi bizottság azt javasolta, hogy Washington az első évben 55, a másodikban 45, a harmadikban pedig 35 százalékos vámilletékkel sújtsa a kínai gyártmányú autógumikat.

Barack Obama pénteki döntéséven némileg alacsonyabb védővámokat állapított meg - az első évben 4-ről 35 százalékra emeli, a másodikban pedig 30, illetve a harmadik évben 25 százalékra csökkenti a vámtarifákat -, de ez így is elegendően magas illetékszint ahhoz, hogy jelentősek visszafogja a kínai autógumi-importot.

Peking hevesen reagált a washingtoni bejelentésre. A kínai kormány kereskedelmi minisztériuma elítélte, és súlyos protekcionista intézkedésnek minősítette a döntést. A büntetőtarifák bevezetése szerinte nemcsak a WTO szabályait sérti, hanem ellentmond az amerikai kormány által a G20-ak pénzügyi csúcsértekezletén vállalt kötelezettségeknek. Peking bejelentette, hogy fenntartja a válaszlépés jogát a washingtoni intézkedéssel szemben.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!