3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek Zrt. korábbi vezérigazgatóját.

Kocsis István, a BKV jelenlegi vezérigazgatója - aki a kihallgatásáról maga tájékoztatott - a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be.

Közleménye szerint az MVM Zrt.-nél 2006-2008 között betöltött vezérigazgatói tevékenysége alatti úgynevezett MVM-es ügyekkel kapcsolatban idézték be a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztályára. Az előző kormány által történt leváltása után megbízott új MVM-vezetés részéről "ismeretlen tettesek ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt tett feljelentése nyomán indult eljárásban" gyanúsítottként hallgatták ki - tette hozzá.

Mint írta, a kihallgatás során elmondta: a terhére rótt bűncselekményt nem követte el, és részletes, igazságügyi szakértői véleménnyel alátámasztott, írásban megfogalmazott nyilatkozatot tett. "Meggyőződésem, hogy a nyomozó hatóság vizsgálata igazolni fogja ártatlanságomat" - fogalmazott Kocsis István.

Kiemelte azt is, hogy vezérigazgatósága alatt az MVM könyvvizsgálója, igazgatósága, felügyelőbizottsága, közgyűlése és a tulajdonosok sem a projektek célszerűségével sem azok költségével kapcsolatban nem emeltek kifogást.

A közleményben Kocsis István kifejtette: az MVM Zrt. közgyűlése először 2005-ben fogadta el, majd 2006-2008 között évente megújították "az MVM csoport piaci értékének 800-1000 milliárd forintra való növekedését megcélzó stratégiát". Az ennek megvalósítására vonatkozó pénzügyi lépéseknél az nem volt előre látható, hogy 2008 második felében pénzügyi, gazdasági világválság következik be. Emellett azt sem tudhatta előre, hogy az általa megfogalmazott és a tulajdonosok által jóváhagyott régiós terjeszkedésről szóló stratégiát a tulajdonosok váratlanul megváltoztatják és az MVM szétdarabolását és gyorsított eladását tűzik ki célul.

Mindezek mellett arra sem számított, hogy - állítása szerint - "politikai retorzióként" leváltják posztjáról. A vezérigazgató a közleményében leszögezte: sem neki, valamint tudomása szerint az általa irányított menedzsmentnek sem volt célja vagyoni hátrány okozása. Sőt, ha ő és az általa irányított menedzsment maradhatott volna, és a folyamatban lévő projekteket be tudják fejezni, akkor nem keletkezett volna vagyoni hátrány az MVM-nél, azt még stratégiaváltás esetén is el lehetett volna kerülni - írta. "Másként fogalmazva arról van szó, ha nincs önös kormánypolitika, akkor nincs az MVM-nél vagyoni hátrány, hanem több százmilliárdos vagyonnövekmény van" - fogalmazott a vezérigazgató.

Kocsis István szerint leváltása után a közgyűlés által korábban jóváhagyott stratégiai beruházások megtorpantak. Konkrét példaként megjegyezte: az új MVM vezetésnek nem kellett egy befektetési alapban biztosított 600 millió eurós, vagy a Nyugat-Balkán és Románia felé megvalósítás előtt álló régiós fejlesztés, amely bekerült a jelenlegi nemzeti energiastratégiába.

Az MVM Zrt. egykori vezérigazgatója hangsúlyozta: az úgynevezett MVM-s ügyekben - a projektek megállítása és a stratégiaváltás miatt - keletkezett vagyoni hátrányért ténylegesen felelős személyek felderítésében minden segítséget megad és együttműködik a nyomozó hatósággal.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!