1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az európai vállalatok üzletileg még mindig sikeresek Kínában, annak ellenére, hogy egyre élesebb a verseny és nem javul jelentősen a szabályozási környezet - állapította meg az Európai Kereskedelmi Kamara pekingi képviseletének felmérése, amit a jövő héten tartandó EU-Kína csúcstalálkozó alkalmából készítettek.

A felmérés szerint a több mint 200 választ adó cég 72 százaléka állította azt, hogy nyereséget, illetve nullszaldót ért el Kínában. Ugyanakkor a nagy bürokrácia, a törvények és jogszabályok átláthatatlansága megnehezíti a vállalatok dolgát. A problémák között említették, hogy egyre nehezebben kapnak szakképzett munkaerőt, s emelkednek a bérek: várakozásaik szerint évi 10 százalék körüli mértékben a következő három-négy esztendőben.

Az idén a cégek 61 százaléka számít nyereség elérésére, szemben a tavalyi 76 százalékkal, mivel az euró erősödése drágítja az uniós termékeket, egyben magasabb működési költségeket is okoz.

Az EU-Kína kétoldalú kereskedelemben az idei év első nyolc hónapjában 150 milliárd dollár volt a unió kereskedelmi mérlegének hiánya, a múlt év azonos időszakának 117 milliárd dolláros hiányával szemben.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!