4p

A cégek odafigyelnek arra, hogy nyáron a gyereket nevelő dolgozók el tudjanak menni szabadságra, derül ki az mfor.hu Heti Hármasából. A Kürt Rt. vállalati napközi bevezetését tervezi, a PWC-nél egy hónapos fizetés nélküli vakációra mehetnek a gyerekes szülők, a Családbarát Munkahely díjat elnyerő Csavar- és Húzottárú Zrt. pedig saját üdülőket tart fenn alkalmazottai részére. Mondja el a tapasztalatait Ön is!

Menedzsment Fórum: Figyelembe veszi-e a cég a nyári szabadságolások kapcsán bármilyen módon a gyermekkel rendelkező munkatársak helyzetét? Támogatják-e (például üdülési csekkel vagy más módon) a gyermekes családok üdülését a vállalatnál?

Gergácz Lilli, a Kürt Rt. HR-vezetője:

- A szabadságolások kapcsán a gyermekes dolgozók elsőbbséget élveznek a beosztásnál, de általában az alkalmazottak egymás között, a cég beleszólása nélkül állapodnak meg erről a kérdésről. Mi mindenesetre elvárjuk a munkatársaktól, hogy egy évben legalább két hetet egy huzamban töltsenek pihenéssel, ami a feltöltődés, regeneráció szempontjából igen fontos.

A vállalat minden évben kiosztja a KÜRT Díjakat a Legerősebb lánczszem és a KÜRTündér kategóriában, aminek keretében a két győztest évente háromszázezer forint értékű üdüléssel jutalmazza meg, a második és harmadik helyezettek pedig wellness hétvégét nyernek. Ezeket akár gyerekekkel is felhasználhatják a nyertesek.

A KÜRT-székházba a dolgozók tetszés szerint behozhatják gyermekeiket, az alagsorban található uszoda és szauna illetve a székház kertje is jó lehetőség a kicsiknek és a nagyoknak a kikpcsolódásra.

A vállalat évente tizenöt millió forintot különít el az adózott nyereségéből a dolgozók komfort- és közérzetének javítására, egészségük megőrzésére. Ide tartozik például a sport és szabadidő tevékenységek finanszírozása, ezek nagy része a családdal közösen is látogatható.

A KÜRT jövőre felépülő, a jelenleginél 2500 négyzetméterrel nagyobb új székházában az orvosi szoba és tornaterem mellett például gyermeknapközit is kívánunk létesíteni.

Magyari Andrea, a Pricewaterhouse Coopers (PWC) HR-vezetője:

- A vállalat működésének egyik alapelve, hogy pihenésre ösztönözze a dolgozókat. A cég elfogadta a Parents Policy nevű irányelvet, amely lehetőséget biztosít a gyermeküket nevelő szülőknek, hogy - amennyiben elfogyott szabadságuk - legfeljebb egy hónapig fizetés nélküli szabadságra menjenek.

A vállalat hatszáz alkalmazottja közül mintegy harmincan dolgoznak jelenleg részmunkaidőben, közülük a legtöbben kismamák. Három-négy évvel ezelőtt - amikor több női alkalmazottunk elment szülni - dolgoztuk ki a munkába való visszatérésüket segítő rendszert, amely lehetőséggel azóta legtöbben éltek is.

A gyermekes és nem gyermekes munkatársak esetében is próbáljuk rugalmasan kezelni a munkaidőt, ugyanis a cég érdeke is, hogy a dolgozók elégedettek legyenek. Az üdülést mindenki magának szervezi meg, de a vállalat minden évben szervez például céges gyereknapot.

Szalai Zsuzsa, a Csavar- és Húzottárú Zrt. vezérigazgatója:

- Odafigyelünk arra, hogy a kisgyermekes vagy gyermeküket egyedül nevelő szülők a nyár folyamán el tudjanak menni szabadságra.

Amennyiben a családi helyzet megkívánja, a dolgozók egymás között elcserélhetik a beosztásukat, ami a két-három műszakosok esetében sűrűbben előfordulhat.

A cég két saját nyaralóházat tart fenn Balatonfüreden dolgozói számára, amit évente egyszer vehetnek igénybe - hozzátartozóikkal.

Ezenkívül üdülési csekkel is hozzájárulunk a kedvezményes üdüléshez.

A vállalat számos programot szervez a dolgozóknak és családjuknak. A legközelebbi a két napos gyereknap lesz, emellett Mikulásjárás, bálozás és kirándulás is van minden évben.

(A termelővállalat a fentiek, illetve a parkosított környezet miatt tavaly a középvállalatok kategóriájában elnyerte a Családbarát Munkahely díjat.)

Az Ön cégénél mi a szokás? Előnybe részesítik a gyerekes szülőket? Könnyen kap szabadságot? Mondja el a tapasztalatait Ön is!

Nagy V. Zs.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Több tízezer forint terhet jelenthet majd az ingatlanadó Ma döntenek Cardiffban: még többismeretlenes az Eb-egyenlet A tanácsadóktól várják a megoldást a cégek a megszorításokra

[velemeny/]

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!